# Szobabelső
[Magyar Földrajzi Múzeum](https://pe.hu.museum-digital.org/institution/120)
Gyűjtemények: [Helytörténeti fotótár](https://pe.hu.museum-digital.org/collection/838)
Leltári szám szerint: MFM_HGY_TF_2017.54.1.
Leírás
Fekete Lajos emlékszoba Érdligeten.
Fekete Lajos 1900-ban született a Szilágy vármegyei Újnémeten. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg tisztjeként szolgált, Szolnoknál román fogságba esett, szabadulását követően pedig Jugoszláviában telepedett le. 1924-től Újvidéken tisztviselőként dolgozott, emellett a Délbácska című lap irodalmi rovatának szerkesztője volt. Publikált a Revü és a Napló című vajdasági magyar lapokban is, valamint a Vajdasági Írás című folyóirat rovatvezetője is volt. Kezdeti költészetére főként Ady Endre versei hatottak. Az 1920-as évek avantgárd költői közé tartozott. 1929 novemberében kiutasították Jugoszláviából, eztán visszatért Magyarországra és Budapestre költözött. Itt 1930-tól egészen 1961-es nyugdíjazásáig az Államtudományi Intézet, illetve annak jogutódja, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének előadójaként, majd tudományos munkatársaként dolgozott.
1930 után számos lapnak volt munkatársa, publikált a Nyugatban, a Kelet Népében, a Budapesti Hírlapban és a Népszavában, írásai, versei megjelentek a kolozsvári Pásztortűz és az újvidéki Kalangya című lapokban, illetve szlovákiai folyóiratokban is. 1945 után közölte verseit a Csillag, a Kortárs, a Jelenkor, a Magyar Nemzet, az Élet és Irodalom és az Irodalmi Újság is. Munkásságát 1934-ben Baumgarten-jutalommal ismerték el. 1938-tól Érdligeten lakott, 1958-ban az Érdi Művelődési Tanács elnöke lett. 1973-ban hunyt el Budapesten. Érdi házában 1990-ben emlékszoba nyílt, amit tíz évvel később felszámoltak, az emléktárgyak pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerültek.
Anyag/ Technika
Papír/színes pozitív nagyítás
Méretek
100 x 150 mm
___
- Felvétel készítése ...
+ ki: [Kovács Sándor](https://pe.hu.museum-digital.org/people/160784)
+ mikor: 1995
+ hol: [Érd](https://pe.hu.museum-digital.org/oak?ort_id=39582)
## Kulcsszavak
- [emlékszoba](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/92899)
- [festmény](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/266)
- [könyvespolc](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/45602)
- [szobabelső](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/11246)
- [tájkép (festmény)](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/267)
- [Íróasztal](https://pe.hu.museum-digital.org/tag/7565)
___
Rekord frissítve: 2024-04-27 16:48:45
[CC BY-NC-SA @ Magyar Földrajzi Múzeum](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://pe.hu.museum-digital.org/data/hu-pe/images/120/682719-mfm_hgy_tf_2017541/szobabelso/szobabelso-682719-336949.jpg